„A kezdeti fogyás után megállt a súlyom, feladom!”

„Elakadtam, mert … nem tudok tovább éhezni.”

Kik esnek ebbe a csapdába? Akik azt várják, hogy az évek alatt felszedett kilók, pár hét alatt távoznak.

Bizonyos embereknek diéta is csak akkor ér valamit, ha megpróbáltatások eredménye pikk-pakk megmutatkozik. Általában drasztikus megvonásokkal járó módszereket választanak, de az első kilengésnél azonnal úgy érzik, hogy minden kárba veszett, és semmi értelme a szenvedésnek.

Hol van elrontva?
Ha hosszú távú siker a cél, jobb, ha törlöd a szótáradból az éhezés szót! És azért azt be kell látnod, hogy a fogyás nem (csak) koplalással érhető el. Nem beszélve arról, hogy aki éhezés után megpróbál újra ’normálisan’ étkezni, ahogyan addig, a jojó effektus miatt kamatostul szedi vissza a leadott kilókat. Tartósabb lesz az eredmény, ha a fogyás inkább lassan, fokozatosan következik be, és egy tartós életmódváltással jár együtt.  Ráadásul éhezéssel a test és a lélek is szenved!

Mi a fogyáshoz vezető út?

  1. Étkezés közben rágj lassan, komótosan.
  2. Légy türelemmel! A jóllakottság érzete kb. negyedórával az étkezés befejezése után jelentkezik, addig kösd le magad valamilyen más tevékenységgel, például, mosogass el.
  3. Ahhoz, hogy sikerrel vidd a diétádat, jól kell ismerned saját bioritmusodat. Melyik étkezést várod leginkább? Mikor fekszel le általában aludni? Készíts napi ritmust! Így elkerülheted a nagy kilengéseket, és jobban fogod bírni az új étkezési tervedet.
  4. A diétád sikerességéhez hozzásegíthet, ha előtte kitisztítod a tested. Mielőtt belevágnál, csinálj végig egy rövid, egy-három napos tisztítókúrát, ekkor az első napokon csak zöldséget, gyümölcsöt ehetsz, húst nem, a középső nap a lé böjté, ahol csak préselt leveket ihatsz, a harmadik megint egy zöldség, gyümölcs nap. Ebben a három napban nem ehetsz húst!  Ez a kezdeti siker erőt adhat ahhoz, hogy a későbbi életmódváltásod is eredményes legyen. 

Tipp:
Ha rád törne az éhség, próbálj meg távolabbi célokra tekinteni! Képzeld el magad egy nagyon csinos ruhában, képzeld el az elismerő férfi pillantásokat, amikor végig mész a munkahelyeden. Gondold el, hogy ha most degeszre eszed magad, lehet, hogy megnyugszol, utána viszont lelkiismeret furdalásod lesz. Ha azonban csak mértékkel fogyasztasz, szebb és egészségesebb leszel. Melyik éri meg jobban?